Nem okoztak meglepetést az idei népszámlálás adatai sem. A szakemberek szerint viszont ez még csak a kezdet, a következő fél évszázadban nem számíthatunk javulásra. Nem egyre többen, hanem egyre kevesebben leszünk, még ha igyekszünk is. Mindez annak a következménye, hogy az elmúlt húsz évben kevesebb ember született, mint amennyi elhalálozott, egy család ugyanis átlagosan nem vállalt 1,3 gyermeknél többet. Európa-szerte problémát okoz a népesség fogyása, habár a nyugat-európai országokban a bevándorlás valamelyest enyhít ezen a helyzeten.

A friss népszámlálási mutatók szerint Észak-Bácskában több mint 14 000-rel élnek kevesebben, mint 2002-ben. Akkor 200 140 volt, ma viszont 185 552 a lakosság száma. Hasonló a helyzet Bánátban is, ahol az északi régióban 19 191-gyel, a középsőben pedig 21 605-tel élnek kevesebben, mint tíz évvel ezelőtt.

Ha az országos adatokat vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy egyetlenegy olyan része van Szerbiának, ahol nőtt a lakosság száma, ez pedig a raškai körzet. Vrnjačka Banja, Kraljevo, Novi Pazar, továbbá Niš tartozik még azok közé a városok közé, ahol pozitívak az arányok.

Ehhez képest Bujanovacon 2002-ben még 43 302-en éltek, mára viszont a lakosság száma 18 542-re csökkent. Megdöbbentő és elborzasztó ez az adat, hiszen északon sem sokkal jobb a helyzet. Bár nem feleződött meg a lakosság száma, mégis ezrekkel, tízezrekkel mérhető egy-egy nagyobb község lakosságának csökkenése.

Míg 2002-ben Ada községnek 19 724 lakosa volt, addig ma 16 758-an lakják. Magyarkanizsán tíz évvel ezelőtt 28 404-en éltek, ma ez a szám 24 995. Zentának 2002-ben 26 427, ma pedig 22 961 lakosa van. Csókán tíz éve 14 051-en, ma 11 388-an laknak. Topolya tíz éve 38 991 ember otthona volt, ma több mint ötezerrel kevesebben lakják, 33 268-an. Óbecse községnek tíz éve 41 866 lakosa volt, ma mindössze 37 209. Ha ez a tendencia nem változik, valóban elfogyunk.

Ha Szabadkát és környékét elemezzük, láthatjuk, hogy tíz év alatt nyolcezerrel lettünk kevesebben.

Ha csak a város területén élőkről beszélünk, akkor az ő számuk 2390-rel csökkent. Érdemes viszont a környékbeli települések számadatait is megnézni. A kilencvenes években Bajmok lakossága majdnem megközelítette a 9000-et, s még a falu önálló községgé nyilvánítása mellett kiállók is azzal érveltek az elmúlt időszakban, hogy Bajmoknak 10 000 lakosa van, így valóban meg tud állni a lábán önállóan. Ehhez képest tíz év alatt több mint ezerrel csökkent a bajmokiak száma, s így ma már alig haladja meg a hétezret. Nem jobb Csantavér helyzete sem, ahol a lakosság többsége magyar, így arra is következtethetünk, hogy az 1319 elhalálozott vagy eltávozott nagy része magyar nemzetiségű lehetett. Míg ezen a településen – amely szintén joggal vívná ki magának az önálló önkormányzati státust – a kilencvenes évek elején csaknem nyolcezren éltek, addig ma hat és fél ezren laknak itt.

Tovább elemezve és összehasonlítva az adatokat, levonható a következtetés, hogy ez a negatív tendencia nem kerüli el a túlnyomórészt horvátok és bunyevácok által lakott falvakat sem. A főként 1000–2000 lakost számláló településeken az elmúlt húsz évben 300–400-zal csökkent a lakosság száma.

Az egyetlen, a községhez tartozó helység, amely pozitív eredményeket tudott felmutatni a legutóbbi népszámláláskor, Kelebia, amelynek lakossága ugyan szintén csökkent az elmúlt tíz évben, mégsem olyan drasztikusan, mint a többi faluban.

Ezeknek az eredményeknek az okát mindenki jól ismeri, a megoldás is valahol itt van, de eddig senki sem tudott megbirkózni vele. A gyermeket vállaló nők ma már legtöbbször elmúltak 25, sőt akár 28 évesek is, és egyre többen 30 éves koruk után szülnek. Ekkorra vagy van állandó munkahelyük és megfelelő anyagi hátterük, vagy eddig voltak türelemmel, mondván, nem alapítanak családot addig, amíg nincs saját ingatlanjuk, biztos állásuk. Sokan azonban nem tudják ezt előteremteni 30 éves koruk után sem. Óriási segítséget jelentene tehát, ha az állam nagyobb anyagi támogatást nyújtana az első, továbbá a második, harmadik gyermek után is. Első lépésnek mindenképpen elfogadható lenne.