A Masaryk utca végén, a Bajnáti úttól balra, az utolsó háznál parkoltunk le. Néhány fiatalember a ház udvarán ült a fűben, egyikük éppen a ház falán található villanyóra mellett állt és telefonált. Többen a réten, a fák alatt hűsöltek.

Az utca végén levő házban Josip Prćić lakik. Ő mozgásképtelen.

AZ ISTÁLLÓBAN IS ALSZANAK

– Nézze csak, itt vannak a biztosítékok, a villanyóra. Erre kötik rá a mobiltelefont, látja, egy dróton keresztül. Hogy oda tudják kötni, felfeszítették a szekrény ajtaját. Most ha esik az eső, beázik a villanyóra. Bármikor rövidzárlat keletkezhet és felgyulladhat a ház – mondta.

Mivel a padlásajtó előtt nincs létra, elmagyarázta, hogy a kerítésről, a villanyóra ajtajánál levő nyílásba lépve jutnak fel a padlásra. De laknak az istállóban a szalmán is, a tehenek mellett.

– Sajnálom én ezeket az emberek is. De mi lesz, ha felgyújtják a házat – mondta Nikola, miközben megmutatta az istállóban a helyet, ahol a cigarettacsikkeket elnyomják a „lakók”.

– A bátyámnál megfejték a teheneket és megitták a tejet. Nagyon sok kárt okoznak. Fent a padláson van a búza, de ott alszanak, sőt, a szükségüket is ott végzik el. Már nem tudtunk mit tenni. Kihívtuk a rendőröket, de ahogy meglátják őket, mindjárt eltűnnek. Elmenekülnek egészen az Idea áruházig – tudtuk meg RužaSečtől. Elmondta, panaszt tett a helyi közösségben, ahol az önkormányzatba utalták őt, végül a polgármestert is felkereste, illetve járt a bíróságon is, de mindenhol azt mondták, hogy csak a rendőrök segíthetnek a helyzeten.

– Naponta egyszer eljönnek ide a rendőrök, de nem tesznek semmit. Már gondoltam, hogy javasolni fogom a polgármesternek, hogy mivel üres a kaszárnya, helyezzék el őket ott ideiglenesen. Most már a környékben mások is panaszt tettek, hogy a bevándorlók a szükségüket a sírok mellett enyhítik – mondta Ruža. Az utcabeliek attól tartanak, bár nem volt még rá példa, hogy erőszakoskodni fognak a helyiekkel.

– Reggel öten-hatan bejöttek hozzám, én meg egyedüli nő létemre próbálok ellenállni. Este is bejönnek hozzám, hogy vizet kérjenek. Úgy tűnik, hogy nekik több joguk van, mint nekünk, akik itt élünk. El tudja képzelni, hogy milyen az, amikor reggel felkel az ember és mindjárt őket pillantja meg a ház előtt, a ház mögött? Félünk, hogyisne félnénk – mondta MilosavkaBerar.

PARADICSOM, PAPRIKA

A menekültek az utcában levő fóliasátrakban és a gyümölcsösökben gyűjtik be a szükséges élemet. A kukoricát nyersen eszik.

– Az almánkat és a szőlőt is mind leszüretelték. A kukorica egynegyedét is leszedték. Jöjjön hát a polgármester ide és fogadja be őket saját magához, ne nekem kelljen idegeskednem, akinek a beteg feleségéről is gondoskodni kell! Éjjel kénytelen vagyok felkelni, mert verik az ajtót. Minden nap tomatót (paradicsomot) követelnek rajtam. Hát honnan adjak, mikor mind leszedték? Hiába ülök kint a kertben éjfélig, vagy egy óráig, amikor tovább már nem bírom ki, elfogy az erőm, elmegyek aludni, pontosan tudják, hogy mikor nem őrködöm, akkor leszedik a fólia alatt a paprikát meg a paradicsomot. Már annyira ideges vagyok, hogy szorít a mellkasom. Ha már megmukkan a kutya, nézek ki az ablakon, hogy bent vannak az udvarban, vagy nincsenek. Este 11 órakor bejönnek az udvaromban, hogy vizet kérjenek… – háborgott AntunPrčić. – Kíváncsi vagyok, ki a felelős, ha a rendőrség is azt állítja, hogy nem tudnak velük mit kezdeni?! Egyszer begyűjtötte a rendőrség tizenötüket, miután a bevándorlók papírban kapták meg, hogy öt napon belül el kell hagyniuk az országot. Ennek már három hónapja. Most rengetegen vannak. Egyik nap a rendőrség megzavarta őket, utána nálam kerestek segítséget, mert az egyikük arca megsérült. Sajnálom én ezeket az embereket, segítségre szorulnak, de ez most már sok. Mi lesz télen?! – mondta Antun.

Az utcában minden fóliasátrat megdézsmálnak. Az utca 107-es házszáma alatt lakóktól megtudtuk, hogy csak annyit visznek el, amennyire szükségük van, de a paradicsom és a paprika leszedésénél nem figyelnek oda, és letörik az ágat.

– Meghúzzák a paprikát és ha tíz termés van az ágon, akkor törik az egész ág. Több kárt csinálnak, mint amennyi termést elvisznek – mondták. Most úgy védekeznek az illetéktelen behatolók ellen, hogy egyes helyeken cérnát húznak ki, illetve minden nap elgereblyézik a paprika és paradicsom sorok közét, hogy láthassák reggel a lábnyomokat. Olyan helyeken, ahol eddig nem volt szükség drótkerítésre vagy szögesdrótra, most kihúzták a drótkerítést és a szögesdrótot is.

– Nem bánthatjuk őket, hiszen abból csak nekünk lehet gondunk, de ki vagyok én, hogy bárki felett ítélkezzem. Ha csak tízen lennének, minden nap kitennék egy láda paradicsomot és paprikát nekik, de százuknak… – mondta egyik utcabeli.

HONNAN JÖTTEK, HOVÁ MENNEK?

Beszélgetőpartnerünk nagyon készséges és nyitott, az istállóban vele találjuk szembe magunkat először. Amint meglátja a ház tulajdonosát, kihúzza a falból mobiltelefonjának töltőjét. Elsősorban emiatt kértek ugyanis segítséget, nincs hol feltölteniük telefonjaikat. Amikor megtudják, hogy újságírók vagyunk, azonnal készségesen válaszolnak minden kérdésünkre.

Ő és társai Algériából jöttek. Azt mondja, az ő csoportjukban most tizennyolcan vannak, de „ott, a dzsungelben”, vagyis a szeméttelep környéki földeken még több afganisztáni és pakisztáni van. Velük nem nagyon tartják a kapcsolatot. Elmeséli, hogy mindannyiuknak családja van otthon, erre a hosszú útra pedig a megélhetés miatt indultak. Algériában nincs munka. A legtöbbjük Olaszországba, Franciaországba szeretne eljutni. Ő három nyelven beszél, németül, franciául és angolul. Pénzük van elég, azonban mivel nincs semmilyen dokumentum, amivel magukat igazolhatnák, nem engedik be őket a szállodákba, nem tudnak normális szálláson aludni. Ezért kényszerülnek az erdőkbe, illetve húzódnak be, ahová tudnak.

Két hete, vasárnap indultak el otthonról, Szabadkáig összesen hét napon keresztül utaztak. Törökországba még útlevéllel, de mivel onnan már vízum kellett a továbbutazáshoz, útleveleiket visszaküldték a családhoz, így nem tudják igazolni magukat s nem is tudják visszatoloncolni őket országukba. Onnan már illegálisan jutottak Görögországba, Macedóniába és onnan Koszovóba, majd egészen Szabadkáig. Itt is a zöldhatáron szerettek volna az Európai Unió területére jutni, azonban egyszer már elfogták őket a határrendőrök. Most arra várnak, hogy jobbak legyenek a feltételek. Amikor arról kérdezem, honnan tudják majd, hogy mikor lesznek jobbak a feltételek, arra kezdenek gyanakodni, hogy rendőr vagyok, így nem feszegetem tovább a témát. Az, hogy Szerbiáig eljussanak, mindegyiküknek nagyon sok pénzébe került. Van, aki egyedül utazott, annak a határátlépés, ha szerencséje volt és sikerült busszal átlépnie, húsz-harminc eurójába került. A többiek minden határátlépéséért legalább 200-300 eurót fizettek. Ez azonban még olcsónak számít. Az itteni határon az embercsempészek 1200, de akár 2300 eurót is elkérnek tőlük, és ez még nem garancia, hogy a másik oldalon nem kapják el őket. Ők mégsem fordulnak vissza, mert elszántak, s megélhetést az Európai Unió valamely nyugati országában remélnek…

ÖRDÖGI KÖR

Ljubo Simić, a szabadkai Szabálysértési Felső Bíróság elnöke lapunknak elmondta, 2011-ben 846 szabálysértési kérvényt nyújtottak be a bíróságnak a határ átlépéséről szóló törvényre, illetve a külföldiekről (idegenekről) szóló törvényre hivatkozva. Ebből 774-et megoldottak, vagyis az ügyeknek kevesebb mint tíz százaléka várat még magára és a megoldatlan ügyek tulajdonképpen nem az illegális bevándorlókra, hanem általában kettős állampolgárok ügyére vonatkozik. A bíróság elnöke elmondta, az illegális határátlépők közül a legtöbb pakisztáni, palesztin, algériai, afganisztáni, líbiai, indiai polgár volt, legalábbis ezt állították magukról, mert személyi azonosító dokumentummal egyikük sem rendelkezik. Az elnök elmondta, ők ezeket az ügyeket gyorsított eljárásban kezelik, s általában pénzbüntetéssel, 5000–10 000 dinárral büntetik a szabálysértőket. A büntetés kifizetése után ezek az emberek gyakorlatilag szabadok, azzal, hogy a befogadóközpontba kellene őket szállítani, vagyis oda kell irányítani őket. Onnan azonban a legtöbb esetben néhány napon belül megszöknek, majd újra megpróbálnak illegálisan átlépni a szerb–magyar határon. Az elnök hozzátette, az illegálisan itt tartózkodók közül nagyon kevesen, mindössze ketten kértek itt politikai menedékjogot.

A törvény szerint a szabálysértést követően három napon belül kötelesek lennének elhagyni az országot, ahová illegálisan jöttek be, ehhez egy bizonyos dokumentumot is kiad a rendőrség. Azzal azonban ugyan kiléphetnek Szerbiából, de nem léphetnek be egy országba sem, hiszen semmilyen személyi azonosságot igazoló dokumentummal nem rendelkeznek. S mivel nem rendelkeznek ilyennel, egyetlen ország sem akarja őket befogadni. A nagykövetségre azonban nem mennek el, azzal a magyarázattal, hogy őket otthon, az ország elhagyása és elárulása miatt komoly, akár halálbüntetés is várhatja.(forrás:MagyarSzó)