A szóban forgó vonatoktól várja a szerb
vállalat, hogy valamelyest enyhítsen a vonatállomány siralmas állapotát.
Harminc év után ezek az első új vasúti szerelvények, amelyek a szerbiai
síneken futnak majd. A 12 szerelvény összesen 43 millió svájci frankba
kerül, és várhatóan 2012 végére szállítja le az orosz fél az utolsó
vonatot. A kocsik 120 ülőhelyesek, 126 állóhely van bennük, s a tervek
szerint az év végén helyezik őket forgalomba. A szerb vasúttársaság
vezetői azt állítják, hogy az orosz vonatok óránkénti 120 kilométeres
sebességgel közlekednek majd a szerbiai síneken.
Emlékeztetőül
megemlítjük, hogy a 12 vonatos kontingensből három vasúti szerelvény
vajdasági üzembe helyezését kérelmezte a Szerbiai Vasutak igazgatójától
Širková Anikó, Zenta, Nyilas Mihály, Magyarkanizsa, Pregdrag Mijić,
Csóka, valamint Saša Vučinić, Szabadka város polgármestere. A téma
kapcsán felkerestük Širková Anikót,
Zenta polgármester asszonyát, a kezdeményezés egyik aláíróját, aki
elmondta: mivel eddig semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak,
tényleges előrelépésről egyelőre nem tud beszámolni. Hozzátette: mivel
korábbi, nem hivatalos értesülései szerint a megérkezett szerelvény
műszaki átvétele során olyan problémák merültek fel, amelyeknek a
kiküszöbölése hosszabb ideig – akár hónapokig is – eltarthat, vélhetően a
közeljövőben sem lehet majd számottevő eredményekre számítani.
A
vasúti közlekedést érintő problémák Bácskában elsősorban a
Szabadka–Zombor, Szabadka–Zenta–Csóka–Nagykikinda, valamint a
Szabadka–Horgos–Magyarkanizsa vonalat érintik. Ugyanakkor a Szabadkát
Szegeddel összekötő járatoknál is gondok merültek fel.
A Szerbiai Vasutak legutóbbi, öt évvel ezelőtti fejlesztése Kraljevo, Niš és Zaječar községeket érintette.
![](http://magyarszo.com/upload/slika366009+++++.jpg)