Miután a VMSZ és a VSZL felszólították a
kormánykoalíció tagjait, hogy fogadják el a benyújtott indítványokat, az
illetékes miniszter közölte: a vasút kizárólag Szerbia tulajdonában
állhat. A vita során a VMSZ képviselője az alkotmányra és a kormány
vasútfejlesztési stratégiájára hivatkozott, mely kilátásba helyezi a
szerbiai kézben lévő infrastruktúra folyamatos átruházását a helyi
önkormányzatokra. A vasúti infrastruktúra – mondta Pásztor – ma már a
világ egyetlen országában sem számít az államiság szimbólumának, a VMSZ
szándéka sem az elszakadás, hanem a vasút fejlesztése az európai
pénzforrásokra történő sikeresebb pályázások révén.
Mrkonjić
azzal érvelt, hogy a vasút egy „egyedi közlekedési rendszer”, amelynek
műszaki és technológiai jellegénél fogva sem lehet egyszerre öt gazdája.
Kijelentette, a tartomány és a helyi önkormányzatok vagyonát és annak
használatát a megfelelő törvények szabályozzák, s a vasúti
infrastruktúrát és közlekedést szabályozó törvény nem rendezheti a
tartomány vagyonának kérdését, amely a közvagyon kérdéskörébe tartozik.
Zoran Krasić, a Szerb Radikális Párt képviselője Mrkonjićnak adott igazat, mondván: a
kormánynak nem lett volna szabad még a vasúti közlekedés ellenőrzését
sem átruháznia a tartományra vagy az önkormányzatokra, mert, amint
fogalmazott: „ha valakinek a kisujjad nyújtod, rögtön a karodat akarja”.
– Kár,
hogy a kormány nem ismerte fel azt, hogy amit Vajdaságból
finanszíroztak, annak egy része Vajdaságnak járna – mondta
felszólalásában Aleksandra Jerkov, a VSZL képviselője.
A vasúti törvényről szeptember 12-én, hétfőn szavaz a parlament.
Öt vajdasági indítvány
A
vajdasági kormány által megfogalmazott, a közvagyonról szóló törvény
tervezetére vonatkozó öt módosítási indítvány, amelyeket a kormány a
Tartományi Képviselőház elé terjesztett tegnap, szintén vajdasági
tulajdonba kéri a vasúti infrastruktúrát, amellett pedig minden mást,
amit tartományi eszközökből hoztak létre: a csatornahálózatot, a
másodrendű regionális utakat, továbbá más, a volt Jugoszlávia területén
lévő vajdasági alapítású vagy tartományi vállalat által alapított
intézmények épületeit. Az indítványok, egyebek mellett, lehetővé tennék
az Újvidéki Vásár részvényeinek átruházását is. A Tartományi
Képviselőház hétfőn vitatja meg az indítványokat.