|
Nyitólap » 2011 » Október » 14 » Szerbia jövője az Európai Unióban van
5:42 PM Szerbia jövője az Európai Unióban van |
Más megoldás is létezik, de ennél nincs jobb
– mondta Dušan Petrović kereskedelmi és mezőgazdasági miniszter az
"Élelem Európának" elnevezésű fórum megnyitóján Szabadkán, ahol a
legrangosabb hazai intézmények képviselői mellett számos külföldi vendég
is jelen van.
A szerbiai mezőgazdaság előcsatlakozási lehetőségeit taglaló
szaktanácskozás megnyitóján – amelyet a belgrádi Közgazdasági
Kutatóintézet szervezett az agrárközgazdászok Társaságával karöltve, és
amelynek fővédnöke a Victorigroup – a miniszter kiemelte, hogy az
országnak az energetika mellett a mezőgazdaság a fő húzóereje.
Mindenekelőtt a szaktudás gyarapításával, a lehetőségek jobb
kihasználásával, az ágazat támogatásával kell oda hatni, hogy az
élelmiszergazdaság révén gyarapodjon a nemzeti jövedelem és tovább
javuljon a külkereskedelmi mérleg. Az ország a legnagyobb
exportbevételét a mezőgazdaság révén valósítja meg.
Szerbiában – mondta Dušan Petrović – kétmillióan élnek főállásban, vagy
közvetve mezőgazdaságból, vagyis 700 ezer család. A foglalkoztatottak
20 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik, ez az ágazat adja a nemzeti
jövedelem 17 százalékát, a kivitelnek pedig a 24 százalékát.
A kormány most azon fáradozik, hogy felkészítse az ágazatban dolgozókat
a jobb és nagyobb teljesítményre. Novembertől kétezer mezőgazdász kezdi
meg felvilágosítói, szaktanácsadói munkáját a minisztérium
alkalmazásában, akik 400 ezer parasztgazdaság segítségére lesznek.
Emellett szerkezeti átalakításokat is terveznek. Az elsődleges cél nem a
szociális gondok felszámolása, hanem a termelők helyzetbehozása. Ebben
fontos szerep hárul a nagyvállalatokra, nagygazdaságokra, amelyeket
segít az állam, de elvárja tőlük, hogy feleljenek azokért, akikkel
együttműködnek.
Szerbia törekvései, eredményei felismerhetőek az Európába vezető úton,
viszont tudni kell, hogy még sok nehézséggel kell megküzdeni – mondta
Adriano Martins, az EU szerbiai küldöttség–vezetőhelyettese. Akár
Európába tart, akár más utat választ a társadalom, ugyanazokkal a
nehézségekkel találja magát szembe, az Unió ezek gyorsabb leküzdésében
tud segítrséget nyújtani – mondta Martins. Loup Brefort a Világbank
szerbiai irodavezetője arra biztatta a jelenlevőket, hogy igyekezzenek a
csatlakozási folyamatokban okulni mások hibáiból. Nem elég a gazdaság
talpraállításában hozzáférni a pénzforrásokhoz, jövedelmezővé kell tenni
a termelést.
A fórum résztvevőit a szervezők nevében Aleksandar Vlahović a
Közgazdasági Kutatóintézet Igazgató Bizottságának elnöke és doktor
Miladin Ševarlić, az Agrárközgazdászok Egyesületének elnöke
köszöntötték. Mindketten kiemelték, hogy az összejövetel célja az
európai piachoz való könnyebb hozzáférés elősegítése.
|
Kategória: Hírek |
Megtekintések száma: 263 |
Hozzáadta: sash
|
|
|