Nyitólap »
2011 » Október » 24 » Szerbia elégedett magával
1:06 PM Szerbia elégedett magával |
Az idei év harmadik negyedévében a 68 kötelezettségvállalásból 66-ot
teljesített Szerbia az uniós felzárkózás által kijelölt feladatok közül –
jelentette be pénteken a szerb kormány integrációs-ügyi titkársága.
„A Nemzeti integrációs program (NIP) keretében Belgrád 2008 júliusától
2011 szeptemberéig 83 százalékban teljesítette a vállalt feladatokat,
mivel a tervezett 863 előírásból 715-öt már elfogadtak” – olvasható az
uniós felzárkózásról szóló kormányjelentésben. Az integrációs-ügyi
titkárság közleménye hangsúlyozza, hogy a szerb kormány az előirányzott
hétből három törvény tervezetével már elkészült, és a szerb parlament a
NIP alapján öt törvényt már megszavazott.
Az Európai Bizottság
október 12-én közzétett országjelentésében javasolta, hogy Szerbia
kapja meg a tagjelölti státust, ha Belgrád folytatja a kapcsolatok
rendezéséről szóló tárgyalásokat Pristinával. A tagjelölti státusról és
a csatlakozási tárgyalások megkezdésének esetleges időpontjáról
december 9-én dönt Brüsszel.
|
Kategória: Hírek |
Megtekintések száma: 239 |
Hozzáadta: sash
|